A csongrádi focicsapat segített a cégem megalapításában

A mai világban nem könnyű céget alapítani. Persze, lehet, hogy mióta az emberek ilyen szervezetbe alakulnak, mindenki úgy érezte, hogy nekik milyen nehéz az adott korban egy ilyen döntésre elhatározniuk magukat. Mindenképp nagy rizikó, hiszen, ha nem indul be az üzlet, nagyot bukhat rajta az ember. Most pedig, hogy (ugyan elvileg jobb a helyzet) itt a vírus is cifraságnak a hátunkra, sokkal nehezebb megítélni, mi az, amire az emberek szívesen költenének, beruháznának, áldoznának. Ilyen kétségek között bajlódtam, mikor az egyik kedves barátom, megkérdezte, mi nyomja a lelkemet. Mikor elmondtam neki, egyből tudta, kihez kell fordulnunk. A csongrádi focicsapat egy játékosa jó barátja volt, aki szintén céget vezetett. Gondolta, majd ő útba igazít. Az egyik meccsük után szóba is elegyedtünk, aztán a végére már szinte az egész csapat ott hallgatta a cégalapításos felhomályosítást.

topcegalapitas

Az oldal, amit ajánlott a topcegalapitas volt. Itt minden le volt írva feketén fehéren, hogy mit kell tennem. Mindenképp a könyvelővel kezdtem. Ahogy átbeszéltük a dolgokat, és még alaposabban utána néztem a dolgoknak úgy döntöttem a topcegalapitas bt verziója mellett köteleződöm el. Az egyetlen dolog, ami az utamba állt az egy társ hiánya volt. Épp ezért megkörnyékeztem az egyik unokatestvéremet, akinek hasonló érdeklőséi köre volt az enyémhez, és tudtam hogy jó csapatot alkotnánk. Az egyetlen baj az volt, hogy nem tudtam, mennyire szereti vagy sem a jelenlegi munkahelyét. Szerencsére mázlim volt, és kapva kapott az üzleten. Úgyhogy a következő lépéseket már együtt tettük meg.

A név választás és a kezdőtőkében való megállapodás szintén nagyon gördülékenyen zajlott, pedig azt hittem lesznek majd döccenők az úton. Lettek is csak nem itt. Természetesen Istvánnak is megmutattam a nagyszerű oldalt, ami alapján eddig tájékozódtam, és alaposan végignéztük a számunkra érdekes és fontos füleket. Csak a kft. alapítást és a cégmódosítást hagytuk érintetlenül, mivel az ránk nem kimondottan vonatkozott. Így utólag, lehet, hogy nem ártana még visszanézni, hiszen az utóbbira még lehet szükség. Nos, a link megvan, úgyhogy nincs vész.

Abban nem tudtunk megegyezni, hol legyen a cég székhelye. Mind a ketten úgy gondoltuk, hogy igénybe vesszük a top cégalapítás kínálta lehetőséget erre a szolgáltatásra is, csak azt nem tudtuk, hogy inkább Budapesten vagy inkább Újlengyelben akarjuk-e megnevezni azt. Gyakorlatilag egy olyan lehetőséget kínáltak ezzel, hogy a levelezésünk nagy része erre a címre futna be, amit továbbítanak is nekünk egy bizonyos összeg fejében. Cserébe az adónk egy részétől nem kell megválnunk. Ez jogszabály szerint se illegális, és úgy mérlegeltünk, hogy a jó tulajdonságok messze meghaladják a negatívumokat. Így egy gyors telefon után, aminek keretében még megkérdeztük a bennünk maradt megválaszolatlan kérdéseket, kértünk is időpontot a cégalapításhoz.

Utána már csak apróságokat kellett elintéznünk, és úgy tűnt meg is kezdhetjük a működést. Hogy mennyire leszünk sikeresek, azt még természetesen nem tudjuk, de én szeretnék bízni abban, hogy meg tudjuk valósítani az álmainkat. Minden esetre nagyon sokat köszönhetünk a csongrádi focicsapatnak, és Tamásnak különösen, amiért ajánlotta a topcegalapitast. Ha majd beindul sz üzlet, biztos gondolunk majd rá. Nélküle még ott se tartanánk, ahol most vagyunk, és ez még csak az út eleje. Hogy a jövő mit tartogat, azt nem tudhatjuk, de biztos, hogy nem felejtjük el, amit eddig tanultunk. Hogyha pedig a jövőben cég módosításra, vagy székhely módosításra kerülne a sor, biztos, hogy a topcegalapitast választom.

Ha esetleg te is úgy érzed, hogy cégalapítás a célod akár most, akár a közeljövőben, csak ajánlani tudom a top cégalapítást, és sok sikert kívánok mindenben. Ha kérdésed támadna, ne félj feltenni nekik, nagyon kedvesen és udvariasan válaszolnak mindenre, és az egyetlen buta kérdés az az, amit nem tettek fel.