Néhány éve tagja vagyok egy női focicsapatnak, amelynek tagjaival az idők során nagyon összeszoktunk. Alapvetően nem szeretem azokat a társaságokat, ahol csak nők vannak, mert a tapasztalataim alapján akkor mindig sok az intrika, az áskálódás, amit én nagyon nehezen viselek el. Lehet, hogy ezért voltak mindig inkább fiú barátaim, sosem voltam az a hagyományos értelemben vett lányos lány. De ez a focicsapat ez alól kivétel volt mindig is, mert olyan kaliberű lányok a tagjai, mint amilyen én vagyok. Sosem volt tömeges veszekedés vagy egymás háta mögött pletykálás. Szinte mindent meg tudunk beszélni, bárkinek bármi gondja van, nem kell félnie attól, hogy kinevetik. Azon szoktam viccelődni, hogy olyanok vagyunk, mint egy terápiás csoport néha! Nemrég viszont egy olyan dolog derült ki az egyik csapattársunkról, ami alapjaiban változtatta meg az egymáshoz való hozzáállásunkat, persze pozitív értelemben.
Tudtuk, hogy az egyik csapattársunknak magánéleti gondjai vannak, de meglepő módon nem nagyon beszélt róla, ami nálunk kissé szokatlan dolog volt, de úgy voltunk vele, hogy előbb – utóbb úgyis kiböki, ha valami nagy baja van. Hát nem ez történt. Kisvárosi focicsapat lévén viszonylag gyorsan kiderülnek a dolog, így tudtuk meg, hogy a csapattársunknak alkoholproblémái vannak. Nem tudott megbirkózni a gondjaival, ezért az alkoholban keresett vigaszt, ami szerintem az egyik lehető legrosszabb döntés, amit az ember meghozhat. Nem néztük ki belőle, de a tanulság megvolt, hogy sosem szabad a borító alapján ítélni.
Tudtuk, hogy segítenünk kell neki, de azt is, hogy a leszokás az alkoholról nem egy sétagalopp sajnos. Ha az lenne, akkor nem sok alkoholista lenne a világban. Tanakodni kezdtünk, hogy ugyan milyen segítséget lehetne nyújtani a csapattársunknak. Ekkor dobta be az egyik lány azt az ötletet, ami végül a megoldást jelentette nekünk is és neki is. Ismert egy rehabilitációs központot a Balaton partján, ahol olyan páciensek vannak, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint a csapattársunk. Ez egy 28 napos program, aminek az a különlegessége, ami szerintem megkülönbözteti a többi hasonló rehabilitációtól, az az, hogy nem csak arra koncentrálnak, hogy a beteg az ott tartózkodás alatt józan maradjon, hanem lehetőleg egész hátralévő életében. Ez nem egy egyszerű feladat, de az intézmény a Minnesota – modell alkalmazásával eddig igen jó sikereket ért el. Amiatt sem kell aggódniuk a kezelésre bevonulóknak, hogy a családjukat 4 hétre nélkülözniük kell. Ugyanis felismerték, hogy a családnak is nagyon fontos szerepe van a gyógyulásban. Hiszen ők azok, akik mindig a gyógyult fél mellett vannak, és ha ők nem támogatják a józanság fenntartásában, akkor bizony nem sok jóra számíthat az ember. Hétvégente szoktak lenni azok az alkalmak, amikor a család jöhet látogatóba. Ekkor ennek a programnak keretein belül előadásokon vehetnek részt, ahol olyan dolgokat hallhatnak, amik hasznosak lehetnek abban, hogy meggátolják, hogy a függőségben szenvedő családtagjuk egy konfliktus esetén újra a pohár fenekére nézzen.
De nem csak a családtagokat veszik ilyen módon “kezelésbe”, hanem a már meggyógyult szenvedélybetegeket is folyamatosan visszahívják az intézetbe, hogy különböző beszélgetéseken vegyenek részt, és megosszák egymással a tapasztalataikat. Kutatások bizonyítják, hogy ez segít abban, hogy az emberek ne essenek vissza régi rossz függőségeikbe. Nagyon reméltük, hogy a csapattársunk hajlandó lesz részt venni ezen a programon, és így új lehetősége lesz egy olyan gödörből kimászni, ahonnan egyedül nem biztos, hogy ki tudna. Szerencsére így is történt, beismerte, hogy komoly gondjai vannak az alkohollal, és segítségre van szüksége. Mára már újra teljes életet él, és nincs szüksége arra, hogy egy konfliktus esetén újra az alkoholhoz nyúljon.