Az esti focihoz fent kell maradni, ahhoz pedig egy jó kávéfőző szükséges

Anyukám és apukám is nagyon szereti a focimeccset, mindenfélét és fajtát, legyen szó külföldi vagy hazai rendezésű foci meccsről. Minden szintet képviselő meccsre vevők, még egy megye kettes, hármas meccset is megnéznek. Nem biztos, hogy ez olyan rossz dolog, hiszen így van összehasonlítási alapjuk, hogy milyen egy jó külföldi élcsapat játéka, és milyen egy magyar. Nagyon nagy különbségek vannak, de legalább változatos a paletta. És a remény hal meg utoljára, hogy egy magyar csapat is felér majd a csúcsra, és talán jó csapatok, remek játékosaival láthatják majd a magyarokat. Most talán ez a reményük beteljesülni látni, hogy egy magyar klubcsapat olyan nemzetközi ellenfelekkel tud játszani, hogy arra érdemes lesz odafigyelni. Azon törekszem éppen, hogy a pár hazai rendezésű meccs valamelyikére jegyet tudjak szerezni, legalább nekem és az anyukám részére jó lenne szerezni. Egyrészt ez lenne a születésnapi ajándéka, másfelől pedig és is látni szeretném azokat a híres külföldi focistákat egyszer az életben, ott a magyar füvön játszani, nem kifejezetten a magyarokra vagyok kíváncsi, bármennyire is rosszul hangzik. Mindemellett szeretem én is focit, de nem olyan szinten, mint azt a szüleim képviselik. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a fanatizmusuk hozzám már nem öröklődött, annyira mondjuk ezt nem bánom, ez legyen az ő kiváltságuk.

De hogy bírják nézni az este 9 órakor kezdődő meccseket, így mindig késő délután isznak mindig egy kávét. Az fenntartja őket, és a meccs mind a két félidejét végig tudják általa nézni. De, amikor elromlott a kávéfőző, akkor voltak gondban. És mivel pont a házassági évfordulójuk közeledett, így egyértelmű volt, hogy mit is fognak házassági évfordulós ajándéknak kapni. Már csak az igényeiket kellett felmérnem, persze nem egy óriási nagy kávégépben gondolkodtam, hanem jó minőségű és több kávé fajta elkészítésére alkalmas gépecskére. Volt is egy árkategóriám, amit nem szerettem volna túllépni, és ennek fényében kezdtem el tájékozódni. Viszonylag sietősre kellett vennem a kávégép beszerzését, mivel közeledett a nap, a házassági évforduló napja. Hogy milyen márkájú is legyen az a kávéfőző viszonylag hamar el tudtam dönteni, az ismerősöket körbe kérdezve, hogy ők mit használnak és ők melyiket ajánlanák, erre a szép napra meglepetésként. Így a legtöbb azonos márkaszavazatú márkát kezdtem el keresni. De hogy hol is vegyem meg az szóban forgó gépet, erre is egy nagyon kedves ismerősömtől jött egy szuper ajánlat, ő azt mondta, hogy a Kávéfőző vásárlás – BestMarkt-ban a legjobb, nem csak azért, mert ténylegesen rengeteg ajánlatot hoz fel kávéfőző keresésnél, hanem igen jó minőségben is árulják azokat. Tehát, hogy ha kávéfőzőt keresem, akkor nézzem meg az oldalukat. Kávéfőző vásárlás – BestMarkt tekintetében már az első pár kattintás után látszott, hogy az ismerősöm ténylegesen nem viccelt azzal, hogy itt remek az árukészlet. Kávéfőző vásárlás – BestMarktban már tényleg az első pillantásra szimpatikus volt. Az oldal felépítése, az hogy nagyon könnyen kiigazodtam a szűrőkön is, hogy rögvest ott találtam magam, azok között a termékek között, melyek ténylegesen megfelelnek az általam keresetteknek. Így már csak ezekből kell kiválasztanom azt amely megfelel a kritériumaimnak. Pár funkciója jó lenne ténylegesen, hogy ha tartalmazna a kávéfőző. Tehát tudjon rövid, espressot főzni, az sem árt, hogy ha tud hosszú kávét, vagy éppen cappuccinot. Ezek az alap dolgok, másfelől az szükséges, hogy menjen a kinézete anyukám konyhájához. Tehát ezekkel kezdtem neki a keresésnek a már leszűrt kávéfőzők között. Nem is tűnt olyan nagy feladatnak, mígnem már a márkán belül feltűnt, hogy még így is milyen nagy a kínálat. Kávéfőző vásárlás – BestMarktban tehát már csak ilyen lehet, hogy ha rá is szűrsz, akkor is számos termék között lehet válogatni. Ez nagyon is jó, hogy megadják a vásárlók részére a választási lehetősége, sőt még segítségükre is vannak. Nem mással, mint a remek termékleírásokkal és a fényképekkel. A termékleírás mindent tartalmaz, ami alapján el lehet dönteni, hogy a kritériumoknak megfelel -e vagy sem. És még össze is lehet két terméket hasonlítani. Én is így tettem, hiszen le sikerült szűkítenem a kávéfőző kínálatot két darab esélyesre. Így elkezdtem a beltartalmat, árat összehasonlítani, a termékleírás nagyon sokat segített ebben. Majd nem utolsó sorban a minden termékhez több oldalról is lefényképezett termékek fényképei. Hiszen a konyhához mennie kell a gépnek. Kávéfőző vásárlás – BestMarktban ennyire egyszerű tud lenni, hiszen a cég mindent elkövet, nagyon vásárlóbarát módon, hogy minden hasznos információval ellássa a hozzájuk látogatókat, akik ne csak nézelődők legyenek, hanem vásároljanak is.

Még a legelején a szűrők segítségével azt is be tudtam állítani, hogy hány literes legyen a víztartály, illetve, hogy egyszerre hány kávét tudjon lefőzni. Mivel a szüleimnek lesz, ezért alapból a 2 személyest jelöltem meg, hogy az legyen az alap, hogy annyit le tudjon főzni. A teljesítménye, és ezáltal a fogyasztása sem volt mindegy, ezt is ki tudtam választani. Tehát egy nagyon szuper kávéfőzőt tudtam összeszűrni. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen fog menni. Csak egy ajánlás kellett, és pár perc, hogy ki tudjam azt a szuper gépet választani. Mondta a barátom, hogy itt biztosan fogok találni olyan készüléket, amelyet el tudok képzelni, és milyen igaza lett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen szuper webshopot ismer és azt, hogy nyugodt szívvel ajánlja, mert ő is rendelt már tőlük, és megbízható, pontos kiszállítással rendelkező bolt.

Tehát ahogy megvolt az a terméke, amire úgy gondoltam, hogy nagyon fognak a szüleim örülni neki, azzal a lendülettel meg is rendeltem, házhoz szállítással. Alig vártam, hogy megérkezzen a csomag, és nem is kellett nagyon várnom rá, hiszen két nap múlva már a kezemben is tartottam és csomagoltam be, hogy viszem a vacsorára, ahol megüljük a szüleim házassági évfordulóját. Amikor átadtam mindenki izgatott lett, hogy mi is lehet a dobozban, a szüleim gyorsan ki is bontották, és látszott rajtuk, hogy nagyon örülnek a kávéfőzőgépnek. Hogy milyen jól fog jönni, végre normális kávét tudnak inni. Amint kivették a dobozból láttam, hogy ugyan olyan jó minőség így életben is, mint amilyen a fényképek alapján kiválasztottam. Nem ért egyáltalán csalódás a termék minőségét illetően, ilyenre számítottam és jó, hogy azonosat is kaptam. Amint tehették ki is próbálták, és főztek rajta kávét, minden funkcióját kipróbálták és nagyon jól működik, finom, friss kávéval tud szolgálni, talán ennél többre nincs is szüksége egy kávéfőzőnek.

Nagyon örülök, hogy örömöt tudtam okozni, és hogy hasznos ajándékkal tudtam szolgálni. Kávéfőző vásárlás – BestMarkttól ezentúl én is ajánlom őket.