Focinézés mellett is tudunk hőszivattyú pályázatra jelentkezni

A barátaim nagyon szeretik a focit. Ez rólam talán nem mondható el annyira. Egyszerűen, ez a sportág sosem vonzott különösebben. Mindig azt éreztem, hogy túl kevés dolog történik, túl hosszú idő alatt. Pár izgalmasabb meccs után azonban kezdtem megérteni, hogy mit látnak az emberek ebben a sportágban. Megvoltak a szépségei. Ettől függetlenül se lettem nagy rajongó, de így már sokkal jobb volt nézni, ahogy a barátaim izgatottan várják a meccs fejleményeit.

Számítógépes játékok között is van rengeteg focis. Az egyikkel kifejezetten szeretnek játszani a lakótársaim. Én talán ezt szeretem nézni a leginkább, ha fociról van szó. Van személyes érintettségem és itt végre értem, hogy mit látok. Persze néha még ebből is elegem van, mikor éppen aludni szeretnék és a másik szobában elkezdenek üvöltözni, mert éppen gólt lőttek. Ettől függetlenül, ha sportágként nem is annyira a érdekel a foci, eseményként mindig benne vagyok.

Most éppen a lakásfelújítás az, ami igazán foglalkoztat. Az albérlőim pár hónapja kiköltöztek és elkezdődött a felújítás végtelennek tűnő szenvedése. Mindenki tudja, hogy ez a folyamat milyen költséges tud lenni. Ezért jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen pályázatok állnak a rendelkezésünkre. Én ehhez mindig a Klímaglobál oldalát szoktam használni, mert az itt található információkról tudom, hogy megbízhatóak.

Régebben azt sem tudtam, hogy meg lehet igényelni ilyen pályázatokat. Viszont már ekkor is érdekeltek az olyan környezetbarát módszerek, mint a hőszivattyú. Elkezdtem utánanézni és megláttam ezt a feliratot: „Hőszivattyú és klíma pályázat: 50%-os otthonfelújítási támogatás”. A Klímaglobál oldalához tartozott ez a kiírás, és nagyon felcsigázta az érdeklődésemet. Rá is kattintottam rögtön a „Hőszivattyú és klíma pályázat: 50%-os otthonfelújítási támogatás” feliratra és megláthattam a Klímaglobál letisztult kezdőlapját, életemben először.

Mi teszi ezt az oldalt ilyen különlegessé? Elsősorban az, hogy nagyon könnyű tájékozódni rajta. Ez nem megy az igényesség rovására. A háttér egyszerű fehér, amitől rögtön azt érzi az ember, hogy az egész tájékoztatásuk ilyen szép, letisztult lesz. A különböző témák eléréséhez, egy nagyon egyszerű menüt kell csak használnunk, ahonnan kiválaszthatjuk azt, ami minket érdekel.

Engem például, mint azt a „Hőszivattyú és klíma pályázat: 50%-os otthonfelújítási támogatás” feliratból gondolhattátok, a hőszivattyúk érdekeltek. Ezeknek is van külön menüpontjuk, úgyhogy csak rákattintottam erre és elkezdhettem informálódni. A hőszivattyúkkal kapcsolatos pályázatról egy nagyon szépen kidolgozott tájékoztatójuk van. Az tetszett a leginkább, hogy a szöveg tudatosan van tagolva. Sokszor érzem azt, mikor számítógépen olvasok, hogy alig tudok odafigyelni, mert túl sok szöveg jelenik meg egyszerre a képernyőmön. Itt azonban minden újabb bekezdést izgalommal olvastam, mert éreztem, hogy mindig valami plusz, nagyon fontos dolgot fogok megérteni.

A nyelvezet egyébként szakszerű, de nem igényel különösebb előismeretet a hőszivattyúk világában. Bárki meg tudja érteni azt, hogy mire érdemes felvenni a pályázatot, és kiknek lehetséges. Szerencsére én pont ebbe a kategóriába tartoztam, úgyhogy elhatároztam, hogy megvalósítom az álmomat: hőszivattyút telepíteni a lakásomba. Valami csoda folytán sikerült is elnyernem a pályázatot, úgyhogy nemsokára felhívhattam a Klímaglobál csapatát, hogy szereljék be nekem a készüléket.

A Klímaglobál alkalmazottjai, mind nagyon szakképzett emberek, akik a beszerelés egész folyamata alatt tájékoztatnak minket arról, hogy mit csinálnak éppen. Nekem nagyon frissítő volt a hozzáállásuk és azóta is őket kérem meg, ha bármit be kell szerelni.