Focizás előtt vettem észre, hogy nem stimmel valami a kuplunggal

Minden kisfiú imád focizni. Legalábbis mindenki ezt mondja. Aztán ez kb. olyan, mintha azt mondanád, hogy nincs olyan ember, aki ne szeretné a csokoládét. Hát pedig van. Kisfiúként kifejezetten kerültem a labdás játékokban való részvételt, főleg a focit. Sosem voltam benne jó, és ezért a többi gyerek ki is nevetett, vagy sosem passzolta át a labdát nekem. Ahogy kikerültem az iskolapadból, évekig nem is foglalkoztam a focizással, míg nem bekerültem egy olyan társaságba, ahol kifejezetten jól éreztem magam. Ekkor kezdtem el megint focizni hobbi szinten a barátokkal.

kuplung csere

Minden hétvégén minimeccseket játszottunk egymás között, és ez két héttel ezelőtt sem volt másképpen. Már nagyon készülőben voltunk a meccsre. Amikor elindultunk a pályára, éreztem, hogy az autómmal valami nincs rendben, mivel induláskor elkezdett rángatni. Először nem tulajdonítottam neki nagy dolgot, de aztán a kuplung is fura volt. Eleinte úgy gondoltam, hogy csak beképzelem. Aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, az egyik barátomnak mondtam, hogy fura volt az autó induláskor. Ő persze rögtön megkérdezte, hogy a kuplunggal minden oké?

Akkor már nem voltam abban biztos, hogy beképzeltem vezetés közben a problémát. A focizáshoz való előkészületeknél megbeszéltük, hogy elviszem egy szervizbe, hogy megnézzék. Ezt Sanyi, a másik barátom meghallotta és rögtön ajánlotta a 19. kerületben levő autószervizt, ahova ő mindig viszi az autóját, ha valami gond van vele, többek között kuplung cserére is. Átdobta chatre a szerviz oldalának linkjét.

Amikor vége lett a napnak és hazaértünk, rá is néztem a Sanyi által elküldött oldalra, a metaautoszerviz.hu honlapra. Láttam, hogy sok mindennel foglalkoznak. Olyan szolgáltatásaik vannak, mint az autó állapotfelmérése, az autó klímájának tisztítása, szerelése, fékjavítás, fényszóró beállítás, gumicsere és ami nekem nagyon fontos volt most, a kuplung csere és javítás. Azért reméltem, hogy nem kell majd cserélni, csak javítani, de nem igazán értek ehhez.

Fel is hívtam a honlapon megadott mobilszámot, amelyet rögtön is fel is vettek. A telefon másik oldalán levő félnek szépen elmondtam mi is lenne az, ami miatt felhívtam őket. Mondta, hogy nyugodtan vigyem be a szervizbe, megnézik mi lehet a kuplunggal a baj.

Aludtam egy jót, aztán másnap már vittem is az autót. A szervizesek megvizsgálták az autómat, közben pedig beszéltem egy éppen nem dolgozó szervizessel, aki elmagyarázta általában mennyi idő alatt cserélnek ki egy kuplungot, és garanciát vállalnak minden általuk beszerelt alkatrészért és úgy általánosságban a munkájukért is. Márkafüggetlen szerviznek tartják magukat, ezért minden típusú autót elvállalnak és az alkatrészek tekintetében is csak a legjobb minőségűt rendelik be. Érdekességként még azt is elmondta, hogy nem csak személyautók, hanem kisteher gépjárművek szervizelését is vállalják. Azt is megtudtam, hogy amennyiben ott kell hagyjam az autómat napokra, közben ők folyamatosan tartják velem a kapcsolatot, és azonnal jeleznek, amint mehetek a kocsiért.

Az autómat vizsgáló szervizesek végül azt mondták, hogy nagyon szerencsés vagyok, mivel nem kell a kuplungot cserélni. Ez elvileg nagyon ritka, mivel általában valamilyen olyan meghibásodás történik, ami miatt a kuplung csere javasolt. Az autóm esetében viszont csak arról volt szó, hogy megégett a felülete. Ezt gyorsabban meg is tudják oldani, mintha az egészet cserélni kellene. Emiatt viszonylag boldogan mentem haza, és vártam, hogy szóljanak a szakemberek, ha mehetek az autómért.

Néhány nap múlva csörgött a telefonom, hogy készen vannak. Fogtam a cuccaimat és már ott is voltam a szervizben, ahol elvégezték a kuplung javítását. Szerencsére már az első használatkor éreztem, hogy megoldották a problémát. Fel is hívtam Sanyit, hogy megköszönjem neki a szerviz ajánlást.