Meccsnézős este és egy furcsa kérdés

A futball egészen mostanáig az a sport, amelyet imádok nézni, és amely végső soron mindig összehoz engem a barátaimmal. Függetlenül attól, hogy nézzük vagy épp űzzük-e, már hagyományosan egy igazi közösségépítő tevékenységgé nőtte ki magát, mint általában a sportra ez jellemző szokott lenni. Nálunk éppen a foci lett ez.

A minap is pont a kedvenc bárunkban néztünk meccset, amikor a szomszéd asztaltól átjött hozzánk egy velünk egyidős fiatal srác, és kissé feszengve előállt azzal, hogy tudja milyen furcsán hangzik a kérdés, de esetleg tudunk-e olyan forgalmazót, amely jó minőségű raklapos polcokkal foglalkozik? 

Valóban eléggé megmosolyogtatónak találtuk a kérdést, de mint kiderült az édesapjának gyakran támadnak különböző “kreatív ötletei”, és most éppen olyasmi jutott eszébe, amelyhez erre lenne szükség.

Már elég jó kedvünkben voltunk, így kicsit viccelődtünk vele, de végül segítettünk neki. Bár mivel ismeretlen számunkra a téma, mi is csak az internetet tudtuk segítségül hívni, és így akadtunk rá a Rackinglog honlapjára (rackinglog.hu/termekek/raklapos-allvanyrendszer/statikus-polcrendszer/). 

Bevallom egyébként, hogy nagyon jónak találtam a honlapot, elég kevés olyan céggel találkoztam, amelyik ennyire igényesen tájékoztat a termékeiről, rengeteg fotót találni a weboldalon (rackinglog.hu/termekek/raklapos-allvanyrendszer/statikus-polcrendszer/), amelyek mind segítenek eligazodni a tengernyi termék között, amelyet ajánlanak, és amelyeket igény esetén testre is szabnak.

Most már legalább tudom, hogy ha nekem is polcrendszerre lesz szükségem valaha, hova tudok fordulni, de azt is tudom, hogy az éppen készülő vállalkozásom honlapjának elkészítésénél mihez tartsam magam.