Visszatérés a sporthoz – a sikeres rehabilitáció fontossága

Amióta az eszemet tudom, a focit tartottam a kedvenc sportomnak. Amellett, hogy kiskoromtól fogva árgus szemekkel tapadtam a képernyőre, valahányszor a kedvenc klubcsapatom vagy válogatottam lépett pályára, játszani is imádtam ezt a sportot. Persze profi szintre sohasem sikerült eljutnom. Talán a képességeim nem is olyan rosszak, de fejben sosem voltam elég összeszedett és nyugodt. Amatőr szinten, barátokkal azonban máig szívesen űzöm a futballt, és mindig jó érzésekkel, sikerélményekkel sétálok haza egy-egy másfél órás, ugyan amatőr, de nagyon is komolyan vett mérkőzés után.

Pontosabban így volt minden, amíg fél évvel ezelőtt nem történt egy sajnálatos eset. Az egyik alkalmon éppen a támadó harmadban tartózkodtam, és vártam azt a passzt, amelyet, gondoltam én, hogy a megszokott módon a hálóba juttatok majd. Ekkor azonban iszonyatos fájdalmat éreztem a térdemben, mintha megcsikordult volna. Azon nyomban le kellett ülnöm, és bár a fájdalom némileg enyhült, ezt követően járni is alig tudtam. A sürgősségin közölték velem, hogy szalagszakadást szenvedtem, és a felépülés hosszú lesz. Ennél több információt azonban sajnos nem kaptam, és nem éreztem magam nyugodtnak sem a jövőbeli, a pályára történő remélt visszatérésemet illetően, de még attól is féltem, hogy járni is nehezen fogok tudni. Úgy döntöttem, utánanézek gyorsan, miféle jó, ígéretes és megbízható gyógytorna magánrendelés lehetőségek állnak rendelkezésre mostanság. Olyat akartam találni, amely komolyan és megbízhatóan tudhat segíteni az esetleges rehabilitációban, Így találtam rá az ortopédiával foglalkozó therapy4u.hu weboldalára. Amelyet olvasva már egyből meg is könnyebbültem.

Már a honlap kezdőoldalát olvasgatni is egyfajta jó érzés volt. Hiszen, ahogy az itt látható, ez a rendelő ezernyi olyan esetben tudott már segíteni az arra rászorulóknak, amelyet másutt megoldhatatlannak, reménytelennek nyilvánítottak. A 30 éves tapasztalatuk, és a sokféle módszer, amellyel dolgoznak, engem is azonnal meggyőzött. Éreztem, hogy amit itt olvasok, nem pusztán jól hangzó marketingszöveg, hanem valódi, egy gyógytorna magánrendelőtől elvárható, igazi gyógyulást ígérő szaktudás lenyomata. Pontosan azt tűztem ki én is célul, amely a weboldal tetején szerepel: újra egyensúlyba szeretnék kerülni önmagammal. A Therapy4U gerincterápiás központ elsődleges célja, hogy azonosítsa a fájdalom forrását, és elsőként ezt mulasztják el, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni a hosszútávú munkát. Rehabilitációs módszereiket a három nagy M jegyében képzelik el – mondjuk így. Az egyik ezek közül Maitland koncepció, amely elsősorban manuálterápia. A második a Mulligan, amely együtt alkalmazza a manuálterápiát és az aktív mozgást: ennek legfőbb előnye, hogy a fájdalmat szinte azonnal megszünteti, és a gyakorlatok általunk otthon is folytathatók. A harmadik az meg a McKenzie módszer, amely mechanikai gondokban kíván segíteni, és erre is igaz, hogy akár otthon is tudjuk gyakorolni.

gyógytorna magánrendelés

A weboldalon izgalmas blogbejegyzések is találhatóak, amelyeket olvasva mi is közelebb kerülhetünk saját testünk és sérüléseink megérzéséhez. Mélyíthetjük tudásunkat abban is, hogy hogyan tudjuk a jövőben megelőzni az esetleges testi problémákat, és, hogy milyen sportokat érdemes űznünk ahhoz, hogy a sérüléseket elkerüljük. A kedvenc cikkeim közé tartozott az, amelyik az oktatást úgymond az alapoktól kezdi: magáról a porckorongsérv tüneteiről és kezeléséről szól. Megtudjuk belőle, hogy mikből is áll a porckorong, és, hogy minek köszönhetőek a porckoronggal kapcsolatos problémák. Még fontosabb, hogy a blogbejegyzés segítségével azt is átláthatjuk, milyen tünetekre kell odafigyelnünk. Ha nagy kiterjedésű fájdalmat érzünk, túlságosan nagy erőfeszítés lehajolnunk, esetleg a fájdalom kisugárzó, és még tüsszögés közben is erősödik, érdemes azonnal orvoshoz fordulnunk.

Ez az orvos pedig legyen a Therapy4U rendelő, amellyel csak jól járhatunk!